északi áramlat

Ukránbarát csoport állhat az Északi Áramlat fölrobbantása mögött, folytatódik a küzdelem Bahmutért – Háborús híreink szerdán

Ukránbarát csoport állhat az Északi Áramlat fölrobbantása mögött, folytatódik a küzdelem Bahmutért – Háborús híreink szerdán

Egy ukránbarát csoport állhat a tavaly szeptember végén az Északi Áramlat 1 és Északi Áramlat 2 gázvezetékeken végrehajtott robbantások mögött – írta a New York Times egy friss, amerikai hírszerzési dokumentumra hivatkozva. Német sajtótermékek egy csoportja a nyomozás eddigi állása alapján szintén arra jutott, hogy a nyomok Ukrajnába vezetnek. Kijev tagadta, hogy érintett lenne, Moszkva pedig figyelemelterelésnek nevezte a sajtóbeszámolókat. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy Bahmut orosz bevétele utat nyitna Szlovjanszk, Kramatorszk és más fontos donyecki városok elfoglalása előtt. Zelenszkij erősítést ígért a bahmuti védőknek, akik egyelőre tartani látszanak magukat, bár már olyan információk is napvilágot láttak, hogy az oroszok bekeríthetnek több ezer ukrán katonát.

Újra keményen bírálta Matolcsy György a kormányt – már megint mi történik?

Újra keményen bírálta Matolcsy György a kormányt – már megint mi történik?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása, amelynek első részében arról volt szó, hogy Matolcsy György jegybankelnök ismét erős kritikát fogalmazott meg a kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban. Vendégünk Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője, akivel a nap másik fontos híréről, a 25,4 százalékos februári inflációról is beszélünk. A második blokkban arról az amerikai és német szivárogtatásról volt szó, amely szerint egy ukránbarát csoport állhat a tavaly szeptember végi robbantás mögött, amelyben megsérült az északi áramlat 1 és 2 vezeték. Vendégünk volt Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa. A harmadik blokkban arról az üvegplafonról volt szó, amelybe sajnos sok nő a karrierje során beleütközik és amely miatt alacsony a nők aránya a döntéshozó pozíciókban. Vendégünk volt Heal Edina, az Egyenlítő Alapítvány vezetője.

Ukrajnába vezetnek az Északi Áramlat elleni szabotázs nyomai – Eddig ismeretlen részletek szivárogtak ki egy nyomozásról

Ukrajnába vezetnek az Északi Áramlat elleni szabotázs nyomai – Eddig ismeretlen részletek szivárogtak ki egy nyomozásról

Miközben a The New York Times amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva arról írt, hogy ukránbarát csoport állhat az Északi Áramlat gázvezetékek fölrobbantása mögött, a német közszolgálati ARD tévécsatorna hírportálja, a Tagesschau.de a csatorna információi alapján szintén arról ír, hogy a szabotázs nyomai Ukrajnába vezetnek.

Kiderült: végleges szakításra készülnek a németek az oroszokkal a vezetékes gázimportban

Kiderült: végleges szakításra készülnek a németek az oroszokkal a vezetékes gázimportban

Két, egymástól látszólag független, hír jelent meg pénteken néhány perc különbséggel, de ha egybeolvassuk őket, akkor elég világosan látszik: végleges szakításra készül Németország Oroszországgal a vezetékes gázimportban. Kiderült ugyanis, hogy éppen akkora (54 milliárd köbméternyi) éves kapacitású szárazföldi LNG-terminálokat terveznek a németek, mint amekkora a felrobbantott Északi Áramlat 1 éves kapacitása volt (55 milliárd köbméter). Vették is a lapot az oroszok és néhány percre rá ki is szivárogtatták a Reutersnek, hogy lezárják a vezetékeket és állagmegóvást hajtanak végre rajtuk, de a hírügynökség egyik informátora azt mondta: valójában „eltemették” a vezetékpárt az oroszok, mert arra számítanak, hogy már nem fognak rajta gázt szállítani a németeknek.

Moszkva az ENSZ-hez fordul az Északi Áramlat ügyében

Moszkva az ENSZ-hez fordul az Északi Áramlat ügyében

Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) rendkívüli ülését készíti elő, amelyen követelni fogja az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának kivizsgálását - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán az orosz parlament alsóházában.

Zuhan tovább az oroszok ukrajnai gázszállítása, megszólalt a Kreml is

Zuhan tovább az oroszok ukrajnai gázszállítása, megszólalt a Kreml is

Az előző napok 32,5 millió köbméter körüli mennyiségéről ma 25,1 millió köbméterre zuhan tovább az oroszok ukrajnai gáztranzitja a Gazprom jelzése szerint, így ez az elmúlt évek közel legalacsonyabb mennyiségét jelenti. A Kreml szerint az ügynek pusztán kereskedelmi háttere van, egy nyugati gázkereskedő a Reutersnek ezt annyiban egészítette ki, hogy az orosz céggel szembeni nyugati bizalom megrendülése is szerepet játszik az enyhe időjárás és a tárolók magas töltöttsége mellett. Közben megszólalt Alexander Novak orosz energiaügyi miniszter az Északi Áramlat 1 és 2 sérülésével kapcsolatos vizsgálatról is.

Kanada fontos bejelentést tett az Északi Áramlat kapcsán

Kanada fontos bejelentést tett az Északi Áramlat kapcsán

Kanada szerdán közölte, hogy visszavonja azt a szankciók alóli mentességet, amely lehetővé tette, hogy az Északi Áramlat 1-nek, Oroszország legnagyobb Európába vezető gázvezetékének turbináit Montrealban javítsák, majd visszaszállítsák azokat Németországba.

Íme, két látványos ábra arról, ahogy az oroszok elzárták a gázt Európa felé

Íme, két látványos ábra arról, ahogy az oroszok elzárták a gázt Európa felé

Miután az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásával megszűnt a kulcsfontosságú útvonalon a gázszállítás Európa felé, érdemes egy pillanatra megállni és megnézni az Energiahivatal ma kiadott gázpiaci jelentésének két ábráját, ami látványosan mutatja be, hogy milyen ütemben fogta vissza Oroszország a gázszállításokat Európa felé. A jelentésből a magyar gázfelhasználás esésének részleteit ebben a külön cikkben írtuk meg.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.